S van egy hely…
hol az árban vár-malom áll,
erőd, miben fennakad a hordalék bazár,
és a nyeldeklő, zavaros kanális
átfolyik a kút fölött, ami annyit
magábazár.
És akkor egy csermely fut tova.
Tiszta víz, emlékkép, egy-egy gyöngy, jáspis.
A színek erezetet alkotnak,
cseppfolyós karcolatot, képlékeny lombot.
Minden bonyolult, sűrű, kavarog és száll.
Csomagok, fiókok, zsákok, piciny vitorlások,
legszebb gondolatok gondolái,
emlékeink időtálló fiolái,
belőlünk mi elmúlt, de soha ki nem húnyt,
e távoli vizen hintázva, szikrázva.
És arra kering még,
mint Saturnus körül a törmelék,
a sok szép, mit a művészet adott,
az ember feje, keze összerakott, kifaragott.
Dalban és harcban, színpadon és zajban,
kenyérben és vajban, önállóan és sarcban,
diktálva és halkan, a testben és az arcban,
és a csókban,
a szóban és a szótlan reszkető szépség,
az alkotásnak végterméke,
ellenáll, az idő éke.
7 hozzászólás
Jó vers, Ábel, jó összefoglalás a megtestesülő gondolat időtállóságának. A versforma is tetszett.
aLéb
Nagyon tetszett a versed. Kiforrott, szép gondolatmenet. S finom lágysággal szőtted át a mondanivalót. Gratulálok!:)
Köszönöm szépen aLéb és Sleepwell. Örülök, hogy olvastatok:)
Sűrűn kavargó szép képek, emlékek, gondolatok….
Nagy élmény olvasni!
Szeretném hinni, hogy minden ami szép, igaz, örök, egy igazi célt szolgál, és nem enyészik el, nem kell örökre eltemetnünk… Elég szabadon lehet asszociálgatni a műveidre, nekem ez jutottt eszembe :-).
Nagyon jó ez is!
Nagyon jó ez a vers is! Gratulálok! Ja, és nagyon tetszik a bemutatkozásod, eredeti, egyéni. 🙂
Köszönöm szépen András, Abigail és Ceneo. Örülök, hogy ez a kis gondolatsor jóérzést keltően hatolt át rajtatok:)
Ábel