Salome, a szultán egyetlen lánya,
naphosszatt időzött anyja kertjében,
ki bár meghalt már, de édes emléke
még körüllengte a szép ciprusfákat.
Fehér rózsák között balladát dalolt,
arról, hogy mily szomorú a szerelem
s a kert őre titkon beleszeretett,
ám a hercegnő más menyasszonya volt.
Jött az Ősz és a virágok elhulltak,
Salome hangja is elhalt a nyárban
s az őr a Nappal egyre, egyre sápadt.
Tán így esett, mert az Őszök is múlnak,
hogy midőn eljött az esküvő napja,
Salome talált rá: rózsák közt, halva.
4 hozzászólás
Nagyon Henkee-és.. lett a vers, olyan igazi Te stílusodban, ami nagyon szép.
Mindig elgondolkodtatnak a gondolataid, és a verseid, és azok témája is.
4,4,3,3, verszakban…amit már sokszor kaptunk Tőled, feltárult egy szomorú történet, szebbnél szebb képekkel.
Lírai és gyönyörű…
Gratulálok.
D.P
Szomorú, de csodásan szép! Gratulálok!:)
Szép történet csodálatosan versbe foglalva.
Köszönöm kedves Dinipapa, Sleepwell és Rozália!:)
Úgy tűnik, mostanában csak ilyen szomorú verseket írok..:(