Milyen kedvesek szívemnek a gyermekévek,
mikor a múlt ködéből felderengnek.
A gyümölcsös, a rét, fák vad erdejével
és mind ifjúkorom kedvelte helyek.
A széles tavacska, mellette malommal,
a híd, a sziklafal a vízeséssel,
apám hajléka, az udvarán a kúttal
és a kút fölé belógatott vödre.
A régi tölgyfa vödör, vasbordáival,
mohás vödör a kút fölébe kötve.
Azt a tölgyfa vödröt kincsként üdvözöltem,
mert délidőn, mezőről visszatérve,
benne tökéletes örömömet leltem,
tiszta, s édes volt annak minden íze.
Mily lelkesen ragadtam hevült kezemmel
és gyorsan a kavicsos fenékre hullt,
azután hamarosan csordultig telten,
emelkedett a kútból hibátlanul.
A régi tölgyfa vödör, vasbordáival,
mohás vödör a kút fölébe nyúlt.
A zöld karimáját édesen kínálta,
a kávájára állva számra hajlott.
Ízét egyetlen serlegért sem adva,
vizét oly lázasan kortyolgattam ott.
És most, távol a szeretett, régi laktól,
a bánat könnye tolul duzzadt szememre,
midőn a régmúlt regél a jó apámról,
sóhajt a vödörért, mely a kútba lóg.
A régi tölgyfa vödör, vasbordáival,
mohás vödör a kút fölébe lóg.
SAMUEL WOODWORTH – THE OLD OAKEN BUCKET
How dear to this heart are the scenes of my childhood,
When fond recollection presents them to view!
The orchard, the meadow, the deep-tangled wild-wood,
And every loved spot which my infancy knew!
The wide-spreading pond, and the mill that stood by it,
The bridge, and the rock where the cataract fell,
The cot of my father, the dairy-house nigh it,
And e’en the rude bucket that hung in the well–
The old oaken bucket, the iron-bound bucket,
The moss-covered bucket which hung in the well.
That moss-covered vessel I hailed as a treasure,
For often at noon, when returned from the field,
I found it the source of an exquisite pleasure,
The purest and sweetest that nature can yield.
How ardent I seized it, with hands that were glowing,
And quick to the white-pebbled bottom it fell;
Then soon, with the emblem of truth overflowing,
And dripping with coolness, it rose from the well–
The old oaken bucket, the iron-bound bucket,
The moss-covered bucket arose from the well.
How sweet from the green mossy brim to receive it
As poised on the curb it inclined to my lips!
Not a full blushing goblet could tempt me to leave it,
The brightest that beauty or revelry sips.
And now, far removed from the loved habitation,
The tear of regret will intrusively swell.
As fancy reverts to my father’s plantation,
And sighs for the bucket that hangs in the well–
The old oaken bucket, the iron-bound bucket,
The moss-covered bucket that hangs in the well!