Sárga házban lakom.
Értéktelen vagyon.
Ingatag ingatlan,
talán eladom,
de senkinek sem kell,
mert postaládám az ábrándozás
egy fára lőtte fel.
Sárga a tetőn a cserép,
de a fele elég,
hadd lássa nyitott életemet
az utca és az ég.
Kiteregetem a szennyest,
s vagy átmossa az eső, vagy
magára ölti a csillagos est.
Nyitott kaput dönget,
ki kertembe sört vet,
s árpát arat ősszel,
s megáldja a földet.
Mezítelen lépj füvemre,
s ha szobámba lépsz,
sáros csizmád ne húzd le.
Felső szinten élek,
oda jut a lélek,
álmaim lépcsőjén,
s ti odalent henyéltek.
Gyertek hozzám fokról fokra,
magányosan élek fent,
s elszárad lelkem szomjas bokra.
Sárga házban lakom,
mások színezik, s én hagyom,
messziről rikít figyelmeztetésül
a felirat a falon:
VIGYÁZAT, FERTŐZŐ!
Lakója naiv, őszinte,
s időnként nem önző.
10 hozzászólás
Tetszetős gondolatok.
Köszönöm szépen.
Sok igazság található benne, és tanulságokat is le lehetne vonni ebből a műből. Szép!
Kösz szépen, Noya, ez afféle bemutatkozás, önarckép rólam.
Tetszett, kicsit “szür”-realista! 🙂
Érdekes alkotás! Ha arra járok én is bedobok egy sört
Üdv:Szejke
Tetszik, hogy a vers ritmusa összhangban van a mondanivaló nyugalmával, hogy alapvetően nem cselekvésről szól, hanem állapotról. Tetszik továbbá, ahogy a verssorok többségének végére vessző vagy pont került, így lassítva, nyomatékosítva a mondanivalót, s egyben ismét az állapotot, a nyugalmat érzékeltetve, ám azokon a részeken, ahol a külvilág viszonyáról beszélsz a sárga ház felé, elmarad a vessző, és a sortördelésekkel kissé zaklatottabbá teszed a vers azon részét, így ellentétbe állítva a lírai én, és a külvilág nézőpontját.
Hm… Roderick, érdekes “eszmefuttatás”, ezen még csak el sem gondolkodtam. Kösz szépen a kritikát, neked is, Szejke!
Te meg a naivitás 🙂 ez vicces. Én másként látlak téged! Érdekes egy önarckép.
Szerintem ez az egyik legjobb versed!
Pedig, ha tudnád, mennyire az vagyok, mennyiszer dőltem már be másoknak jóhiszeműségem miatt… á, nem futtatom magam tovább. 😀 Egyébként kösz szépen a dicséretet! Aranyos vagy!