(béköltözvén csángó balladába)
"Sárig es kit kilgyó
bébújt kebelembe,
aki azt kiveszi
fél karját mögeszi"
Sárga kicsi kígyó
itt a kebelemen,
hagyd, hogy édesanyám
éntőlem elvegyen!
Odaadnám, lányom,
boldogan karomat
hogyha elvehetném
nehéz bánatodat!
Sárga kicsi kígyó
itt a kebelemen,
hagyd, hogy édesapám
éntőlem elvegyen!
Lányom az a kígyó
benned rakott fészket,
karomat odadnám,
de hozzá nem férek!
Sárga kicsi kígyó
itt a kebelemen,
engedd, hogy a bátyám
éntőlem elvegyen!
Gyere kicsi húgom,
csak megvígasztallak,
de bánat-kígyódtól
megóvni nem tudlak!
Sárga kicsi kígyó
itt a kebelemen,
engedd hogy szeretőm
éntőlem elvegyen!
Kifeküdtem veled
a patak partjára,
bánat kígyód megmart
fél karom az ára
Inkább legyek most már
a félkarom nélkül,
mintsem legyek, kedves,
immár nálad-nélkül.
1 hozzászólás
Nagyon nagyon kedves dalocska. Emlékeztet a Megöltek egy legényt… kezdetű népdalra, abban is a szeretője “támasztotta fel” végül. És jó, hogy ezt a (gondolom) régi, számunkra kicsit más kultúrából származó szeletkét vetted alapul.
Üdv
Zsázsa