Sárgul a tengernyi búzamező

Ablakod alatt egy rózsafa áll,
illatát érzem, te gyönyörű leány.
Virrasztok mellette nyári éjeken,
megbolondított a vak szerelem.

Rózsafa, rózsafa, zárja szirmait,
szorosan őrizi az első harmatig.
Amíg mély álmodban ajkaid csukod,
addig én csókot rá csenni nem tudok.

Nem bírom ezt tovább már bent tartani,
szerető szívem fáj, meg kell vallani.
Ölelem angyalom, karcsú derekad,
füledbe súgom az édes szavakat.

Szeretlek, imádlak a tied vagyok,
elszáradok én hogyha csókot nem kapok
Úgy éget engemet a nagy szerelem,
elhamvaszt belülről, hidd el énnekem.

Rózsafa, rózsafa öntözni muszáj,
a szívem meggyógyult már soha se fáj,
Te vagy az orvosa édes kedvesem,
kezedbe tettem a sorsom én nekem!

Sárgul a tengernyi búzamező,
nem akad már nékem jobb szerető.
Oltárhoz járulok holnap véled már
épül a mi házunk, nagy boldogság vár!