Most éppen csöndes a víz, nyugodt,
nem háborog, nem is haragos.
Te is érzed?
Nyugalmat ont, oly simogató!
Már a nap is szendereg- velem.
Ám, mit hallok? Hajó dübörög!
Oh, éj! Oh, jaj!
Hálóban egy nagy hal könyörög.
Hiába lapult, ott a mélyben,
hiába reszketett riadtan.
Segíts, segíts!-
Sikoltja. – Szívemből sirattam.
6 hozzászólás
A nagy hó-hó, hogyne.
Újra olvasva, számomra két szálon fut a vers.
Remek.
Köszönöm szépen!!! 🙂
Kedves Suzanne!
Egyetértek az előttem szólóval. Bennem is két szálon fut a versed.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca! Köszönöm az olvasást és a véleményt 🙂 🙂
Kedves Zsuzsa!
Talán másodszor érzem, hogy a versed felétől, egy hirtelen kép-ill. hangulatváltástól kezd el igazán élni, jelen lenni a versed. Az " Ám mit hallok? " felkiáltástól nagyon eredeti, mozgalmas, sejtelmes, feszült, kivételes szimbolikájú, no és a lezárás álomszép, igazi lecsengés. Így kell tömören, szépen, mindent.
gratulál: Grey
Kedves Gergely! Köszönöm szépen a sok- sok dícséretet, nagy örömmel olvastam: Zsuzsa