Fájó szívvel ült fel a vonatra,
elhagyva addigi értékeit,
amik oly lassan gyűlnek össze
most mégis gyorsan tűnnek tova ahogy
zakatol a vonat, zakatol…
Tán várnak reá valahol…
Ezt a reményt vitte csak magával.
Semmi mást
By floraBy floraBy flora
4 hozzászólás
Szép egy picike szomorúsággal összekötve 🙂
Szép, szomorú. Néhány sorban egy egész sors.
A te "Eltűnt idő" versed iratná le velem a hozzászólásodat…szép…szomorú…néhány (tied több) sorban egy egész sors…Bár nekem nincs benne A Teremtő, csak a materiális világ, valahogy mégis összecseng bennem a kettő.
A remény képes arra, hogy egy új világot hozzon el. Szép vers.