Örökös ármány millió tréfát játszik.
Téged kereslek mindenben, minden más életben,
Téged rejtve, elfedve minden emberben.
És Te egyik sem vagy, sehol senki,
Ki fog az enyészettől megmenteni?
Ki fogja fogni lassan már remegő kezem,
S a koporsóban ki mellett lesz helyem?
Semmi sem ugyanaz, mint aminek látszik,
Ezernyi ember emberiséget játszik.
Én meg magamat alakítom,
Néha nem túl meggyőzően, tudom.
Keresem azt, aki Téged alakít,
De a színpad fénye minduntalan elvakít.
Kivel játszom már megint Az ember tragédiáját,
S ki volt? Ki csinált belőle paródiát?
Látod?! Semmi sem ugyanaz,
Semmi nem annak látszik,
Születés, dicsfény, hősi halál,
Ebben sem a valóság munkál.
Semmi sem ugyanaz, mint aminek látszik,
Vajon hol vagyok, s velem ki játszik?
7 hozzászólás
Kedves Olvasó!
Kérlek tisztelj meg a véleményeddel! Minden észrevételt szívesen fogadok!
Ez nagyon szép, a prózai írásaid verses változata… Szomorkás, de nekem nagyon tetszett! Gratulálok hozzá!
köszönöm szépen Jean!
szerinted mi áll nekem jobban? a vers, vagy a próza?
Színház a világ és színész benne minden férfi és nő… hát igen, ez egy egészen általános téma… kik is vagyunk, kik mások? és mennyire tudunk önmagunk lenni/maradni, miközben keressük azt a személyt, akivel nem kell szerepeket játszani?
Tetszik a vers elrendezése, hogy az utolsó versszak rövidebb… bár én nem értek nagyon ezekhez a dolgokhoz 🙂
Köszi az élményt!
Claire
Igazából én sem értek a versekhez. Prózát írok többnyire. Ha van kedved, olvasgass azokból is!
Köszönöm a kritikát! 🙂
Jó vers. Bölcs és érett gondolatok.Nekem ez a sor túl magasztos "Téged kereslek mindenben, minden más életben" az ízlésemnek. Amúgy nagyon tetszett. Gratulálok!
Ági
Köszönöm szépen! 🙂