Senki nem játszik velem,
S lassan mindenki elfeledi a nevem.
Talán akad majd valaki, aki emlékszik
A múltra,
Talán lesz valaki, aki nem feled el
Mindent,
S majd lehet, hogy lesznek új eszmék,
De a Világ nem ígér,
Csak csendben szemlél.
Hallgatagon szemléli a létet,
Azt sem mondja, hogyan kell élned,
S mely útra kell lépned.
Lassan én is elfeledem a nevem,
S már nem is bánom, ha senki nem játszik velem.
2 hozzászólás
KIcsiKata játszunk!
Játszuk el a szépet
Játszuk azt, hogy éled,
Játszuk, hogy valóra válunk,
Hogy nem hiába kérted.
Ha nem bánod,Én végid játszom,
Kívánom, valósággá váljon
Az eljátszott élet
S a szépet valóban éled!
Szeretettel: marica
Én a cím alapján azt gondoltam, hogy senki nem játszik egy dalt, hasonló jelentéskörben írt versre számítottam, de ez valami egészen más, hangulatilag ugyan szintén szomorú, akár ugyanerről is szólhatott volna az a zenés vers (de talán majd azt megírom én :P).
Jó a keretes szerkezet, én is előszeretettel használok ilyesfajta ismétléseket, nyomatékosításokat, és persze az ilyennek az a legfontosabb szerepe, hogy egyúttal jelentésmódosuláson is átmegy – átértelmezi az egész verset: ezt nagyon nagyon jól elérted vele.
Üdv
Zsázsa