Sír a vers … mert sírvers

Egy ember volt a hatmilliárd közül,
Ki minden jónak fogcsikorgatva örül.
Kiben a szánalmas elv egy életen át csak kért,
Kiben a tettek igaza fülsértően zenélt.
Ki megélte mindazt, amit két naiv szeme lát,
És azt hitte rá figyel e csukott szemhéjú világ.
Ki képes volt karját oly hosszúra nyújtani,
Hogy az átkarolt Földet a megsebzett ujjai
Ha simogatták lágyan, felsírt a vén égbolt,
S ernyedten dünnyögte: „ily jó már rég volt”.
Ő elhitte vakon, hogy a kedvesség fegyver,
Hogy a jó és a rossz két szemben álló rendszer,
Hogy muszáj nekik vívni az öldöklő csatákat,
S hogy a jó győzelme, majd szüli a csodákat.
Egy szerencsétlen ember megkövesült álma
Hagyatékul maradt egy marcona világra.
Hol semmi sem az, aminek mi látjuk,
Hol a letett, félholt eszmét sírgödörbe hányjuk.
„Földet rá, Földet rá!” Üvölti a szándék,
S így lesz vérző bánat a legszentebb ajándék.
De megfordul egyszer majd az ítélkezés rendje,
S mi zokogva bámulunk egy végrendeletre.