Sirassa meg eső
sikátor magányom,
éveim hurcolom
e földi tartományon.
Testemben lapul
a pille szörnyeteg,
valami őskórság,
és meghal a beteg.
Elmúlást, halált
áraszt a vérem,
lelkem vacog a
hajnali déren.
Még létembe szántom
perceim egyre,
már lassan olvadok
az őselegyre.
1 hozzászólás
Szia!
Jó vers, tetszik az utolsó négy sor.
Üdv: Gergő