A hiányról
Nem voltál enyém soha,
nem jártál velem egy úton,
képzelt vendégként élsz mellettem,
láthatatlan, anyagtalan,
egy irányt adó gondolat vagy.
Néha érzem rezdülésed,
s mikor eltűnsz,
hiányod sző kínruhát,
s a billentyűkből áradó betűk,
keresik a címzett oldalát.
Ha eljön az éj,
a távolból szálló hangok
feszengetik az ölelő csend falát,
felsír a szunnyadó rémület,
hol a határ, mi vagy?
Valóság vagy őrült képzelet?
12 hozzászólás
"hiányod sző kínruhát…"
Ez a sor különösen tetszett!
Gratulálok e szép szomorú versedhez!
Szeretettel olvastam:Pityu
Aranyos vagy…
Köszönöm!
Szeretettel láttalak: Tünde
Van ez így néha.
A hiány, a vágyakozás nagy súly szívünkben.
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Köszönöm kedves Fél-X!
Szeretettel láttalak nálam ismét… : )
Tünde
Valakinek a hiánya az mindíg kínokat szül,
néha édeset, de sokszor a rettegés fokát is eléri.
Jó a versed belső szellemisége.
ruca
Köszönöm kedves Ruca!
Szeretettel láttalak: Tünde
A hiány egy kínlódás, megvisel, képes lerántani. Beleéreztél Tünde!
Ölellek:Marietta
Kedves Marietta!
Sajnos a tapasztalat jó tanító…
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel ölellek: Tünde
Drága Tünde!
"Valóság vagy örült képzelet?" Szerintem ami közte van. Elgondolkodtató versedhez gratulálok.
Boldogabb perceket!
szeretettel-panka
Hát ami közte van az csupa káosz… : )
Ölellek: Tünde
Kedves zuzmara!
Háát itt a versedben azért, megláttattad rendet a káoszban.:)
Csodás verset írtál róla…
Gratula! 🙂
Kedves Dóra!
Örülök, hogy olvastál!
Szeretettel láttalak: Tünde