Sóhaj voltam én tegnap este
árva nő ajkáról szakadtam
megvonaglott elhagyott teste
csak feküdt, magára maradtan.
Felszöktem én a felhők fölé
kerestem valamit, ami szép,
belestem magányos hegy mögé,
de amit láttam, csak hazug kép.
Célom volt, de el nem értem én
ő adta e célt bús testemnek,
úgy tettem, mintha jól érteném,
mintha nem látnám őt feslettnek.
Én csak egy sóhaj voltam, semmi,
el kellett szállnom, hát elszálltam,
az ő célja: boldognak lenni
lehetetlen itt, e világban.
7 hozzászólás
Ne légy boldogtalan:Legalább Karácsonykor ne!Ninc is rá okod.Szép vagy és szépen is írsz.Kellemes Ünnepeket és BUÉK!
Z.
Köszönöm, kedves Zarzwieczky, szerencsére a vers már egy régi darab… mostanság lényegesen kiegyensúlyozottabb az életem:) Neked is Boldog Karácsonyt!
Na, ez megint remek:-))Szeretem a verseid, mindig adsz valami olyan képet, amivel eddig nem találkoztam, és gyönyörűen szövöd tovább. Szép, nagyon szép, az első két sor meg zseniális:-)
H.
Köszönöm, kedves Hayal!:)
Ám a sóhaj lehet egy új boldogság csirája.Persze nem kell félni sóhajtani.
Csodásan írsz! Örvendek,hogy olvashatlak,s örvendek,hogy olvasol engem.
Kedves gyogyo,
igazán örülök a véleményednek, mondhatni megtisztelő, ismervén a verseidet. Köszönöm, hogy nálam jártál!
üdv, macs
Szia
Nagyon jó verset írtál, hihetetlenül tetszett!Köszönöm, hogy olvashattam!
Szeretettel:Nagy Krisztina