Beköszöntött a nap, mikor Sopron a cél,
Csomagom útra kész, én is már indulnék,
Bár a vonat késik, azért majd célba ér,
Engem csak annyi hajt, hogy rockra buliznék.
Sátorváros szive adott nekem otthont,
Bár csak éjjel kellett, azért jó, hogy ott volt,
Leszámitva azt a bosszantó kis pontot,
Hogy egyszer beázott, de be mégsem omlott.
Minden este elött napfürdöket vettem,
Noha szándékosan ezért nem is tettem,
De hogyha röpiztem, vagy sétálni mentem,
A Nap meg is kapott, igy barnább is lettem.
Koncert koncert hátán, igy telt el egy este,
A sok lelkes nézö mind kedvencét leste,
Hönszeretett számát szivböl énekelte,
A bút, a bánatot ezzel elfelejtve.
Beköszöntött a nap, mikor már Pest a cél,
Csomagom átázott, de azért hazaér.
A vonat most pontos, a buli végetért,
Hálás vagyok ezért, hálás a szép VOLT-ért.
2 hozzászólás
Csatlakozom a vers utolsó sorához! 🙂 Tavaly voltam először, és az egyik legnagyobb élmény lett az életemben. Idén is ott leszek, ha a vizsgaidőszakomat végig is kell dolgoznom!
Jó kis alkotás ez, bár azt hiszem az tudja igazán átérezni, aki átélte ezt a 4 napos csodát, amit VOLT-nak hívnak!
gratula
üdv
Arnodre
Köszi, mert rám is nagy hatássasl volt a VOLT, szóval idén is a helyem / helyünk 🙂