Ha tudná a föld,
mit érez a fa, amikor
titkos féreg rág szívében,
s fájdalma őrjítővé lesz,
mit érezhet a fa akkor,
ha elfedi köd?
Ha tudná az ég,
mit érez a felhő, mikor
megszabadul terheitől,
s nincs semmi, mi megköti őt,
mit érez a felhő akkor,
ha viszi a szél?
És mit érez egy kicsiny virág,
ha kegyetlenül eltapossák?
4. szakasz
Egy utolsó esély. Ennyit kérek én.
Viharként tombol szívem tengerén
e vad káosz, e tébolyult szerelem.
Te vagy a boldogság, amit keresek,
Szívem nyugalmát csak Te adhatod meg,
tudom jól, nagy szó, én mégis szeretlek,
szemem előtt mindig az arcod lebeg,
s ha nem láthatlak téged, lelkem remeg.
Add meg hát a békét, mit szívem remél,
és ha kéred, én átadom szívedért,
s ha kell, érted még többet is áldozok,
remélve, szíveden talán nyomot hagyok.
Felelj hát, mondd hát el, ölj meg vagy éltess,
tudnod kell: örökké szeretlek téged!
2 hozzászólás
Drága Joxi!
Írtam pár sort, de elszállt. Így rövid leszek, versednél elidőztem. Szép érzelmeket takar, kívánom légy nagyon boldog!
szeretettel-panka
Kedves Joxemi!
Szentimentalista írás vagyis vers. Szerintem ritka ilyen a mai " szép" világban.
Barátsággal: Ági