Életem lomjai között
elvesztem. Elvesztél.
Az istenek háta mögött
henyélek, belep a dér.
A csillagok, hamis
üvegszilánkok, fényesek.
Néha mardos a vágy,
ilyenkor botot faragok,
díszeset,
vagy verset írok,
rímeset,
amire senki se kért.
Egyremegy. Este van,
a villamos remízbe ért.
Villamos a remízben
By szilkati
2 hozzászólás
Kedves Kati!
Versedből árad a szomorúság, vagy inkább valamiféle számkivetettség érzése, amit az ember igazából saját magával követ el. A kép egy nyugodt este, gyakorlatilag semmi nem történik, csupán valaki hiánya miatt érzett veszteségtudat matatja az “élet lomjait”, illetve az emlékeket. A szeretetlenség tudata az “Isten háta mögötti henyélés” és a dér, a hideg, nem túl vastag, mégis borzongatni képes hideg réteg jeleníti meg. Még a csillagok is művinek tűnnek, és a vágy érzete pótcselekvésre sarkall. Hiszen minden mindegy… “egyremegy” Mindez végigszalad a versen, amíg a villamos be nem ér a remizbe. Elég sok idő ez, ha a kora este kezd töprengeni az ember. Szabadversed lebilincselt, elgondolkodtatott. Bár kesernyés a hangulata, mégis nagyon tetszett.
deb
Kedves Deb!
Köszönöm, hogy elolvastad a verset, örülök, hogy tetszett, és hogy ilyen részletesen hozzászóltál. Nem mondom, hogy éppen számvetés, de akár az is lehetne. Mindenesetre
meglehetősen idegennek érzem magam ebben a világban.
Üdv: Kati