Tán álom volt éltem,
ezüstös falevél
kérdőn hullott elébem.
Elsuhant az ősz csendesen,
barna bőrű fák karjában
szerelem.
Borús az ég tánca,
alkony éj románca.
S az idő mi kiszökik
kezünk gödre alól.
Mosolyod tavaszom lehetne,
s ez most sincs rendben.
Nem vagy itt velem,
elfojtott sós ízű szavak.
Sötét könnyekben,
rég nem láttam magam.
3 hozzászólás
Szia Alkonyi! Nagyszerű vers. Az emlékezés, a vágyódás éteri tisztaságú egyvelege! Minden sorát idézni tudnám! Mosolyod tavaszom lehetne, -írod! Ennél éteribb finomsággal nem lehet megmutatni egy kristálytiszta, minden bűnös testi vágytól mentes "lelki" szerelmet.
Nem vagy itt velem,
elfojtott sós ízű szavak.
Sötét könnyekben,
rég nem láttam magam.
Szerelmi lírád elragadó, nagyon tetszik!!!
Üdv: én
Megtisztelsz Mester 🙂
Ilyenkor mindig kihúzom magam, ha te dìcsérsz 🙂
Örülök mindig Neked:)
Szeretettel: Alkonyi
Kedves Alkonyi!
Gyönyörű lírai versedhez szeretettel
gratulálok!
Tetszett!
Szép napokat, jó egészséget
kívánok:
Zsuzsa
"Nem vagy itt velem,
elfojtott sós ízű szavak.
Sötét könnyekben,
rég nem láttam magam."