Sötétbe vált szép lassan az ég,
A tüzeket elfújta a szél.
Vidám gyerekzsivajt morgó dörgés fojtja el,
Nagy esőzést hozhat ez az est.
Mire ehhez a strófához érek,
Kívülről már semmi sem éget.
Csak a belső tűz lobog szépen,
Nem tudok mit tenni, félek.
Az égen hosszú villámok cikáznak,
Aztán dörren egyet gyorsan, stikában.
Rég láttam, hogy ez lesz,
De nem készültem, s ijedten reszketek.
Sosem gondoltad, hogy ilyen közel van
A perc, amitől rettegtél nap, mint nap.
Remélted még van időd,
Még megmentheted azt ami menthető.
De mint mondották, kár búsulni,
Az élet újabb húst fog hozni.
Beleharaphatsz kedvedre,
S az is lehet nem lesz keserves.
Ezért fel a fejjel és mosolyogj,
Nem lehetsz örökké bús, komor rom.
Hallgass a barátokra, társakra,
Ne sajnáld a hátrahagyottakat.
6 hozzászólás
Kedves Rebbel!
A téma nagyon jó, amit feldolgoztál, de a rímek amiket használtál egy kicsit zavaró, hogy nem mindig passzolnak, ez jelentősen megtöri a vers gördülékenységét. Egy hibát is felfedeztem a második sorban az "elfújta" egybe írjuk. Üdvözlettel: Szilvi
Technikailag van rajta javítani való! DE: tetszik egyszerűsége, szókimondása, őszintesége, lendülete miatt. Egy kicsit olyan "balassibálintos" Üdv: én
Kedves Angyalka!
Köszönöm. Tisztában vagyok, hogy még elég gyerekcipőben jár a verselésem, és erre próbálok is figyelni minden versnél, de nem is tudom pontosan, hogy mit kéne tennem, és ez néha elveszi a kedvem az egésztől… Na de majd csak kialakul. :))
Kedves Bödön!
Örülök, ha tetszett azért, hiszen a saját gondolataim lejegyzése mellett ez is célom. Hogy mások tetszését, figyelmét is elnyerje a versem, akkor is, ha az csak 1-2 ember. Remélem, hogy majd tudok javítani a technikai dolgokon, és tudok majd írni szebbet.
Kedves Rebbel!
Tetszik a tartalma. Érdekes. Veled egykorúak nem szoktak általában ilyen verset írni. Tetszett.
Ági
Kedves Ágnes!
Hát van ez így, de a velem egykorúak még sok minden másban eltérnek tőlem. Vagy éppen én tőlük. Nézőpont kérdése. 🙂 Örülök, hogy tetszett.