Parti ágon kismadár,
sárkosárba fészke áll.
Zengő hangja messze száll.
Jössz-e már te kismadár,
sok csippentő éhe vár.
Álmuk bár vízre jár,
égbe száll, anyjuk felé,
egyre messzibb kandikál.
Jöszte már te kismadár,
nézd a partot iszap, sár,
még a fészked sincsen már,
merre szállsz most kismadár ?
Itt haragjában, de kár,
tombolt már a hullámár.
(negyedfeles trocheus)
2 hozzászólás
Meg se köszöntem a kritkáid/t!
A versed vége kissé morbid (és “vicces” ahogy az ‘…kár épp itt járt’-tal vetesz véget.) számomra, de egy katarzisnak (hirtelen bef.nek) jó. Bár nem szeretünk beszélni a fájó emlékekről, mégis kell.
Az élet az már ilyen, amikor az ember a legboldogabb és a legelbizakodottabb, akkor éri a nagy csapás, kivédhetetlenül.Üdv.haver.