Letűnt idők ködébe veszve múltam
megannyi nemzedéke elfeledve
forog zokogva sírjaikba dúltan,
mivégre korcsosulhatott az elme,
hová tunyult a láz, a büszkeségből
hogyan maradt a talpnyalás erény ma,
miként konyult e balga csőcseléktől
a hit nemes parázsa hamvadozva?
Megosztva mind csupán a kincseféltve
vacog-remeg sötét zugában egyre,
a büszke kardjaik hüvelybe téve,
nem indul egy se már azóta hegyre,
nem áll ki egy se már a szirt fokára
szavalni lázadón a versek árját,
e nemzedék csupán lapulni vágy ma,
s az ég sumákolásaikra rálát.
2 hozzászólás
Mennyire igazad lehet, meg van!
Asszem, vigyáznunk kell itt, egymásra, meg a Napvilágra is!
Mindegy: “csak énekeljetek…” !
köszönöm, hogy olvashattam.
/tisztelettel: túlparti
Köszönöm soraidat.
Úgy van, vigyázzunk egymásra!
Barátsággal, Imre