Suttogó

Csak szipogva, csak halkan,
félig elmezavartan
nyugtatom a bennem
háborgó lázadót,
ha baj van.
Simítok álmokból
lósörény nyugalmat,
szélben lebegőt,
napban elolvadót,
láncra vert, nyüszítő,
sosemvolt hatalmat.
Mások dühével ébredő
vagyok, visszatérő vándor,
vállamon a súlytalan teher
lever,
aláz a tehetetlen láz.
-egyensúly bánat-
Formálok suttogva
megvetetlen ágyat
és gyűrött paplanom
a holdra terítem,
-sír most a sötét-
ennyi a kincsem.
Valahol egy fényes
csillag száll a földre
és a sok pásztor közt
a nyáj szerteszéled.
Tereld össze vándor
mindennap az elveszett
békességet!