Legyen bár ez a sors rám méretezve,
nem volt,nincs,nem lesz keserűbb pohár,
mint tapintatos csendet lélegezve,
a holnaputánt is felélve már,
azért annyira nem kelleni mégse,
és még meg is érteni ezt akár,
ahogy a szót,érintést persze félre,
s talán régen leírva lenni már;
lerázva annyi rozsdabarna vágyat
egy kicsit beléd halni épp ezért,
mert képtelenül elhagyni az ágat,
ez az egy könyörög még életért,
– még ha naiv,hűtlen is,ami áltat -,
a Semmiből kiáltva Mindenért.
4 hozzászólás
Szia deadpoetwithnosociety! 🙂
Aki szonetteket ír, annak lehetne picit rövidebb a neve. 🙂 No, majd emésztem. 🙂
Kíváncsivá tettél, mert az admin felületen találkoztam veled, pár perce.
Felkeltetted az érdeklődésem, hiszen imádom a szonetteket.
És hogy mire jutottam itt? Versed tartalma nagyon tetszik, bejön a cím is.
Rengeteg dolgon kellene javítanod, értem ezt a rímekre, ritmusokra…
Összességében mégis megtalált a vers, ez jó előérzet.
Próbálkozz még hasonlóakkal, mert aki a szonetteket szereti, az örökre rabja lesz e formának. 🙂
Ha valóban szereted, akkor simogatásod által méginkább életre kel. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia! Köszönöm. De azért sem keresztelem át magam. 🙂
Kedves deadpoetwithnosociety!
Gyönyörűszép, könnyesős szonettet írtál.Megható,és katartikus , a Semmiből kiált a Mindenért.
? Ha bármit is megtanultam, az az, hogy hagyni kell az embereknek, hogy szeressenek, amíg lehet. ? és ? Csak akkor győzhetsz, ha félsz, hogy veszthetsz. ?
Körülölelő szeretettel köszönöm az élményt.
M.
Elnézést a telefonom kérdőjelekké alakította az idézőjeleket…Képzeletben írd át.
Köszönöm a megértést.