Elengedlek, mint ősszel
a fák drága lombjukat,
úgy siratlak én is,
majd ha földet érsz.
A föld a te otthonod, csak annak fáj ez
ki gyökerén kívül mindenével
az égre mered, s nem érezheti
remegő testedet, ha sírsz.
Elengedlek, mint repülni vágyó
pillangót a báb,
úgy siratlak én is,
ha majd virágról-virágra szállsz.
Ott a te otthonod, nem fáj ez másnak
csak kinek a virág semmit sem jelent
ki nem érzi a rétek dús illatát
és tested boldog ragyogását.
Elengedlek hát, mint megszeppent
anya a hűtlen gyermekét
úgy siratlak én is,
majd ha nem látlak többé.
Otthonod megtalálod ott, hol
semmi sem hiányzik, várnak
szemedben megcsillan a fény
és ez nem fáj senki másnak.
9 hozzászólás
Nagyon szép képeket használsz. Sajnos az élet velerájóra, mindaz amiről írtál, néha el kell engedni azt ki menni akar.
Barátsággal Panka!
Nagyon szép "elengedlek mint repülni vágyó pillangót a báb". Csodálatos kép.Természetes az egész nagyon jó.
Szeretettel gratulálok:hova
Nagyon tetszett a versed, és éreztem minden sorát! Gratulálok!
Fájdalmas elengedni azt, akit szeretünk. De van úgy, hogy mást nem tehetünk. Nagyon szép és találó hasonlatokat foglaltál a versedbe. Jó volt elolvasni.
Szeretette: Kata
Kedves Jodie!
Szép ez a vers!
Gratulálok.
A.Adrienn
Kedves Jodie!
Csodálatosak a képeid, és az egész vers!
Ehhez is csak gratulálni tudok.
Üdv: Mishu
Kedves Jodie!
Gyönyörű költői képeket használsz a versedben!
Az egész hangulata a fájdalom ellenére is csodás.
Gratulálok!
Lyza
Sziasztok!
Mindenkinek nagyon köszönöm a kedves hozzászólást!
Külön örülök, hogy a képek is tetszettek 🙂
Köszönöm!
Jodie
Kedves Jodie!
Nagyon szép vers ez! Többször el kellett olvasnom ahhoz, hogy igazán belemerüljek a szavai alatt megbúvó mély gondolatokba. (ezt nagyon szépen írtam! 🙂 )
Gratulálok!
Üdvözlettel:
Rumcájsz