Fájdalmam utat vájt a halálba,
A csillagokon át,
Country zenét hallgatva,
A kedvenc dalát.
Táncra perdült, s nevetett,
Tisztán és boldogan,
Mert megmentett egy életet,
Mely oly boldogtalan.
Végül szenvedése, elröpült,
Sólyom szárnyán magasan,
Lelke végre megtisztult,
S már élne végre gondtalan.
Ám sorsa vele kegyetlen,
Mert ketrecben tartaná,
Csak a remény élteti, hogy
Egyszer szabad lesz, s hazatalál.
2 hozzászólás
Szia!
A szabadság nélkülözhetetlen a boldog élethez, ennek ellenére sok ember nem tud mit kezdeni vele.
Ők a szabadságot is rabságnak érzik, és legtöbbször a sors állít nekik akadályokat, hanem ők saját maguknak.
Érdekes az elmélkedések, és egész elfogadható verset sikerült alkotnod.
Ennek ellenére vannak hibái, én a helyedben jobban átgondolnám a vesszők használatát, sok helyen indokolatlan, például az utolsó sornál.
További jó alkotást kívánok neked.
Üdv.:Tamás
Szia.
Nos,én nagyon is kitudom használni a szabadságot.Az előző életemben pont ennek a hiánya volt a baj.Köszönöm hogy olvastál,és értékeltél.Üdv.Nikolett