Szabadságba zárva

Talán nélküle jobb volna,
Inkább lennénk vakok,
S hátrakötött kézzel
Vezetnének minket tiszta angyalok.
Csak mi szólnánk a szóban;
Néma ajkunk átitatva állna fényes, örök jóban.
Messze volt a pillanat, mi e két ösvényt összevarja,
De így most a kígyó a vég fenekét marja,
Felnyílt szemünk kohályogba bújva húzza lényünk a mélybe.
Hiába helyezzük Istent a kenyérbe.
Mégis oly sok,
S nincs messze az utolsó napfelkelete.
Minden úgy van, ahogyan az Úr elrendelte:
Mert majdan mélybe hullnak a hatalmasok,
Ő is földig hajtja a fejét,
Nem folyatja több anya a tejét
Az utódok ereibe.