Szakítottál

Amikor egyszer azt mondtam neked,
hogy belekeverted magad valami katyvaszba,
azt mondtad – Á, én nem vagyok olyan!
Felelj akkor! – Mért keverted magadat belém?
•
Azt hiszem, kezd visszahúzódni a varázs,
már nem rímelnek soraim.
Elvesztették ritmusukat is, pedig azt hittem,
e forrás kiapadhatatlan.
•
Felébreszthetném a vágyat benned,
de nem teszem.
Mert mire felébredne,
az enyém elmúlna,
vagy talán már nem is él.
•
Remélem, az esetünk tanulsága,
nem az számodra,
hogy az idősebb nő rossz,
mert ha így van,
rossz helyzetbe hoztalak.
Rosszabba, mint voltál.
•
Most értettem meg,
hogy miért nem írtál tegnap.
Ez a válaszod volt.
•
Á, most már értem!
Ha ez valamiféle utójáték,
akkor abba hagyhatod.
Kész vagyok már!
•
Ha megírom, amire készülök,
azt fogod válaszolni,
-Te tudod.
Ez az egykedvűség engem,
az őrületbe kerget.
•
Azt is mondtad a kapcsolatunk elején,
-Ebből már jó nem lesz!
Mindegy hogy mire mondtad.
Igazad volt!
•
Leírom helyzetemet.
Visszavonultál közös terünkből,
s engem beszippantott a vákuum.
S az óta fogva tart.
A világ és Te,
e téren kívül vagytok,
fájó elérhetetlenségben.
Fogy a levegőm!
Érzem, meghalok!
•
Azt hiszem, elvesztünk,
egymás számára.
•
Megértettem.
Az a férfi nincs,
mert nem született meg,
csak fantáziámban él,
aki nagyobb hatással tudna lenni rám,
mint szüleim, s én vagyok magamra.
•
Titkon azt hittem,
nem fogod tudni itt hagyni,
ezt a jó kis kanapét.
•
Csak remélni tudom,
hogy nem tettem életedet nehezebbé,
mint nélkülem lett volna.
•
Minden én vagyok, ami nem a szüleim!
S semmi sem vagyok én, ami a szüleim!
•
ERKÖLCSTAN
/A fészen olvastam. Hogy most, biztos nem véletlen./
„A makacs gyermek"

Volt egyszer, egy igen makacs gyermek, anyjával örökké szófogadatlan.
A jó Isten, emiatt nem lelte tetszését benne, betegséget hozott rá, senki orvos nem segíthetett rajta, s hamarosan halálos ágyán feküdt. Mikor pedig leeresztették a sírba, és betakarták földdel, kicsi karja egyszerre csak előbújt, magasra nyúlt, és ha visszadugták, és friss földet terítettek rá, az sem segített, a karocska újra és újra előbújt. Végül, az anyjának kellett a sírhoz mennie, és vesszővel a karocskára ütnie,
s amint ezt megtette, a karocska visszahúzódott, s a gyerek pedig, végre-valahára, nyugalmat lelt a föld alatt.

A fenti mese, mint egy állítólagos általános iskolai erkölcstan tankönyv részlete kering a neten. Tipikus esete a mendemondának: forrásmegjelölést ugyanis senkinek sem sikerült mellékelnie, csak becsszóra kell elhinni, hogy ez egy tankönyv része. Ezért szinte biztos, hogy nem az. (A borzalmas mese egy Grimm-történet, a kép feltehetően a 2009-es, felnőtteknek szóló kiadásból való.) "

Megjegyzés: nem ellenőrzött

Szólótánc párosban

A kör közepén álltunk.
Először Te, aztán én.
Megadtuk egymásnak a ritmust.
Igazad volt, megértettem.
Nekem ebben az életben,
már nem jön el a beteljesülés.
Mert az a férfi, aki nagyobb hatást tesz rám,
mint a szüleim, és én magamra,
nem született meg. Nem létezik.
Így gondoltam, mostanáig.
Eddig nem tudtam tőled elszakadni,
de most EL KELL BÚCSÚZNUNK,
ELJÖTT a PILLANAT, de nem mindegy,
milyen okból nem írunk egymásnak.
Félelemből, haragból, vagy szeretetből.
Én ez utóbbit választom.
•
Lelki körmök

Anyukám, szegény, nyugodjék békében,
úgy hittem, levágta lelki körmeimet,
amikkel megkapaszkodhattam volna a világban,
mint ahogy a csirkékét szokta felbontás előtt.
Most látom, hogy ez teljesen, mégsem sikerült neki,
mert óvatosságból, én azokat behúztam,
s csak most engedem ki, hogy mint utolsó esélybe,
beléd kapaszkodjak, s megmentsd lelkemet,
vagy juttasd, kárhozatra!
•
S mert a levágást kerülendő,
behúztam lelki körmeimet,
vagy újat növesztettem,
bármit meg tudok szerezni, amit igazán akarok,
de, valamiért, megtartásuk nem megy.
Anyukám, ki nem irthatta teljesen, de kasztrálta azokat.
•
TE VAGY AZ ÉN ÉLETEM, DROGOM!
•
Inkább csókkal tapasztottam volna be a szádat,
mint, hogy elpanaszold, milyen rossz sorod van!
•
Tudtam, neked mennyire fontos a szex,
s hogy milyen hatékonysággal szerzed partnereidet,
s hogy mégis szakítottál, tisztellek ezért.