Napsugárban táncoló gyermekek szemén
az idő hamvának múlása pereg,
vígan zsibongó gyereksereg,
odafenn a kéklő azúron
egy ezüstös repülő zúgó
messzi paránya halad,
odalenn a dombok alatt
füvet kaszálnak éppen.
Ez a vers odabenn, mint színekből kevert furcsa kép,
ahogy két összezárt szemem fakítja szét
a végtelenben tapinthatót,
most a szétrobbant színekben
kutatva az örökkévalót.
Odaát a füstös városnegyedben
magányfalak mögött
ütött-kopott szobák falán
bágyadtá fakult családi képek,
szívekbe font szép emlékek,
a régmúlt homálya árad.
És odakint a mi szürke létünk malmai
őrölnek tovább szamszára kerekén.
Múlunk és újjászületünk,
és mindent kezdünk az elején.
/santiago/
3 hozzászólás
“Odaát a füstös városnegyedben
magányfalak mögött
ütött-kopott szobák falán
bágyadtá fakult családi képek,
szívekbe font szép emlékek,
a régmúlt homálya árad.”
Igen, az emlékeink megmaradnak nekünk és ha azok szépek, akkor azok értékes ajándékok, amelyeket érdemes megőrizni.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita! Köszönöm szépen! Kicsit több akar lenni a vers! Gyermek-a halhatatlaság záloga az időben, a tér távlata, az ember az időben és térben. Belső én központúság, az örökkévaló keresése. A múlt, a jelen és a tér szétszabdaltsága, az emlékezés. Az összegzés, az idő, a tér, a folyamatosság és megújulás szamszára kerekén. Tisztelettel. santiago
Köszönöm szépen a kiegészítést.
Szeretettel: Rita