Száműzetés

Könnyemtől sós a kenyerem,
de keserű, mikor eszem!
Édes hazám, szív szerelmem,
fáj teérted árva lelkem!

Hogyha nékem szárnyam lenne,
elrepülnék messze-messze.
Hosszú útra, mint a fecskék,
szép hazámba visszamennék.

Hazatérnék hét határon,
nem itt van az én világom.
Könnyem hullik, ajkam szótlan,
messze földön, Rodostóban.

Támadnak a déli szelek,
szelek szárnyán hazamegyek.
Vitorlám jó széltől dagad,
tenger habján hajóm szalad.

Magas árboc, zászlónk lobog,
Rákóczinak arca ragyog.
Hazatérünk, hű Mikesem,
így zokog a fejedelem.

Újra magyar földre lépünk,
magyar ég tárul fölébünk.
Leborulunk, könnyet ontva,
hazatérünk magyar honba.

Ámde mindez csak egy álom,
túl van minden látomáson.
Súlyos kő ül a szívemen,
úgy kínoz a honszerelem.

Futó szél zúg tenger habján,
szétloccsan a parti sziklán.
Hogy morajlik, még hallgatom,
bús magyar dallal ajkamon.