Szárnyak

Vízfesték folyik az égbolton…
Vadítóan szép!
Pillangó lennék!
Az elpiruló lombokra
szivárvány szárnyakat teregetnék.

Már szűk nekem az ablak!
S ha áttörném üvegét,
szilánkon vérezne
e pillanat-kép.

Vadítóan szép!

S hidd,
nincs abban semmi fájdalom,
ha télen a föld
csonttá fagyva sírdogál,
mert a megtérő imáját morzsolgatva
reszket a téli halál.

Hisz ezer öröm-verejték
gyöngyözik szívből szabott dalban,
s a versbe görnyedt sorok súly alatt,
keresztet farag a feltámadás!