sugarában kicsiny szivem
botorkál búsan,
magányosan. Hold
korongja felett a testem,
talán lehet… talán tehetem…
elpilled leheletem.
Hűs hajában égi parfümökkel
csábít az éj, oly’ egy vagyok én…
S te vagy a tér.
Pettyes
nyoszolyádra huppanok
vákum vad ólmain, míg szárnyam
el nem ér. Szárnyam az éj.
Húsom madárszívbe oltott
dobbanás, s egyetlen
csapással küzdi fel magát
a semmibe. Kacat vagyok, lég
nélkül szárnyalok, ma
mégis kacag az ég.
Mert veled vagyok. Mert te vagy a tér.
És szárnyam az éj.
8 hozzászólás
Szia, nem minden képedet tudtam követni, és megérteni, pl.:"pettyes nyoszolyádra huppanok vákum vad ólmain" – de a vége, az utsó két sor nagyon bejött!!! Üdv: én
Lehet, hogy ez egy olyan szubjektív hangulat, amit nehéz átadni, egyébként egy képen próbáltam végigvezetni és azt körbejárni, mindenesetre valami megfogott Téged is belőle, úgyhogy ez számomra is öröm 🙂
Álomszerű szárnyalásod az éjben nagyon szép vallomás és nagyon szép gondolatok. Tetszik. Ilike
Mormognak bennem az érzések, valamiféle vallomás-szerűségre már szükségem is volt 🙂 Örülök, hogy tetszik 🙂
Érdekes képek, többszöri olvasás után, megemésztettem, nekem tetszett versed
kedves rawelli!
Szeretettel: Zsu
Köszönöm 🙂
Szépen gördülő, kép-gazdag költemény. Gratulálok!
Üdv: István
Kedves Rawelli!
A hangulata átjött. Az utolsó nyolc sora különösen megfogott.
Nagyon tetszik.
Szeretettel:
Anck-Su-namun