Az út porában feküdtél, mint szárnyaszegett angyal,
Vörösen izzott az út pora, mert összetört az aszfalt.
Senki sem állt meg, rohantak tovább a hosszú úton,
Szemükben a közönyösség kíméletlen, monoton.
Odaléptem hozzád, megfogtam két tépett szárnyadat,
És te hálás szemmel fordítottad felém álladat.
Szemedben ragyogott a hála, és a szerelem-tűz,
Tudtam e találkozás minket örökre összefűz.
Most együtt szárnyalunk a szerelem szárnyán az égen,
Csak veled és általad sikerült igazán élnem.
De ha egyszer nem lennél, én feküdnék az út porában,
És biztosan elvesznék az Élet nagy forgatagában.
5 hozzászólás
Nagyon kifejező, és szép képeket használsz!:)
Szép kép, hogy a szerelmes párja nélkül szárnyaszegett angyal.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, hogy olvastatok!
Leticia
Kedves Leticia!
A hatáskeltését emelném, ki a műnek és ehhez kell egy olyan történet a versnek, ami figyelem felkeltő, ez maximálisan sikerült.
A rímek összeérnek, remek versképek.
Gratulálok! Üdv: Metal Koala
Köszönöm, hogy elolvastad!:)