Szarvas üldöző Hunor s Magor.

Vadász vagyok,
Nimród fia.
Íjfeszítők
Legjobbika.

Magor öcsém,
jer te velem,
vadat űzni,
völgyön s hegyen.

Hunor vagyok
Nimród sarja,
Minden vadásznak,
Az atyja.

Csapát járok,
Vad nyomában,
Úgy vágtatok,
Ló halálban.

Szűk ösvényen,
Magányomban,
Szarvas ünőt,
Pillantottam.

Büszke fejét,
Fel vetette,
Ágreccsenés,
Elkergette.

Erdő-mező,
Nádas, berek,
Szarvas ünő,
Merre lehet?

Nyomát lelem,
Föld porában,
Üldözöm őt,
Hét határban.

Bokor tövén,
Lapul csendben,
Összegörnyed,
Félelemben.

Íjam feszül,
Duzzad erem,
Űzött vadnak,
Szíve remeg.

Nyilam suhan,
Szélnek szárnyán,
Megütközik,
Fának, ágán.

Rohan tovább,
Megriadva,
Maga után,
Nyomot hagyva.

Nem nyugszik meg,
Vadász lelkem,
Míg az ünőt,
El nem ejtem!

Engem ŐsTen,
El ne hagyjon,
Fohászomra,
Választ adjon!

Hét éjjelen,
Hét nappalon,
Szarvas ünőt,
Nem hagyhatom!

Erdő szélen,
Fényt találtam,
Üldözöttem,
Benne láttam.

Reám szegezte,
Tekintetét,
Benne láttam,
ŐsTen kegyét.

Vérig hatott,
Ékes fénye,
Így lettünk,
A szarvas népe.

Ó ŐsTenem,
Megértettem,
Új hazába,
Hívott engem.

Új hazát itt,
Teremtettem,
Öcsémmel,
Meg telepedtem.

E tájéknak
ékes földje,
Kárpátoknak,
ez bölcsője.

Itt lesz hunok,
Földje, vára.
S leszen Magyarok,
Szép Hazája.

Adja ŐsTen,
Meg békével!
Sokasodjanak,
Több ezrével.