Századok peregnek

A századok be gyorsan elperegtek
a nemzetünk felett kavargva mind,
megalkuvó alattvalói lettek,
a sors velük kedélyesen kering,
emelve lelkesen királyt a pajzsra,
lojálisan dagadt a sok kebel,
ki félreállt, hiába is kaparja,
e tájon új reményre úgyse lel.

Kivándorolt ezért a távolokba,
de nem talált magának új hazát,
amíg a régi sárba lesz taposva,
hiába néz az óceánon át,
a lelke bárha sajgva-fájva rebben,
sebén a var gyakorta felszakad,
a volt világa egyre szűkösebben
korog belé a durva kény alatt.

De hogyha volna éledő reménye,
a horda eltiporja azt hamar,
ha más az eszme, úgy sodorja félre,
akárha volna kór, mi húsba mar.
A századok bizony tovább peregnek,
nem oly soká a mérlegére áll
e csőcselék, de engem az se lep meg,
ha azt huhogja majd: Eredj király!