az iszony kezdete még
mit elvisel szívünk,
míg hisszük, megérkezünk,
míg – mély tó – csillan szemünk.
A szerelem is bármi szép
a sors torz fintora csak.
Öröklét illatába feledni
magam, mielőtt
az angyal kardja lecsap.
Szebb idők harangját hallom,
elveszik világom, kardom,
markolom a szirt peremét,
az utolsó gondolatét,
az élet nem szép,
nemhogy csodaszép,
vagy rút…
De befejeztem a háborút.
Szememben terjed a homály…
Elég! Eddig! Ne tovább!
5 hozzászólás
András, ez nagyon jó lett! Szinte lüktet az egész vers, s hallom a harang hangját:)
Szívből gratulálok, nagyon tetszett!:)
De igen András!
Csak is tovább!!!
Falevél
Kedves sleepwell, Falevél, köszönöm, hogy olvastátok.
Szia, nekem is tetszik! Gördülékeny, könnyed, jó olvasni! 🙂
Köszi, Doreen, örülök, hogy tetszik.