Magyar vagyok, mert ide születtem.
Ez a kis ország édes, szép hazám.
Itt éltem le éltem önfeledten,
és nem vágyódtam túl sokra, nem ám!
Lusta voltam? Vagy csak élhetetlen?
A becsület tartott vissza talán?
Örültem, ha volt mit félretennem,
s volt élelem családom asztalán.
Örültem bizony, s ez már a múltam.
Megélni kell ma, nem félretenni!:-(
Javakban tobzódó sose voltam,
innen tán idegenbe kell menni!
Azt mondják, a magyar olyan fajta,
példakép lehet bármely nemzetnek.
Sorsa, hogyha nyugatra sodorja,
belőle Nobel-díjast teremthet!
Még, ha esélyem is lenne erre!:-(
De én hazámból nem vágyódom el!
Itt vájódott ki életem medre,
magyar vagyok, itt élnem, halnom kell!:-(
4 hozzászólás
Nekem is hasonlók az érzelmeim, ettől az országtól nem tudnék elszakadni. Sokszor mérges vagyok népemre,s mégis büszke.Lenézzük magunkat ebben az országban, pedig van mire büszkének lennünk. Síralom helyett mégis fel kell állni (-unk) és harcolni.Persze a szó jelképes értelmében.
Jó mű,reális és igaz!
Üdv: Metal Koala
Huhh, ez igen! Egyetértek, kedves dodesz. Igaz minden szavad, ráadásul igen jól versbe foglaltad.
Gratulálok: Colhicum
Ez így van, és ritka szép. "Mi célja az életnek? Boldogság! S erre eszköz? A szabadság! A szabadságért kell küzdenem!"
Üdvözlettel: Sz. Lászlóffy Bálint
Igzságokat fogalmaztál meg versedben. Itt születtünk, ez a hazánk. S nem mindenki hagyja el, az egyre mélyebbre süllyedő éltlehetőségek miatt. Igaz: Értkes, különleges embrerek születtek, éltek tettek a hazánkért, akikre büszkék lehetünk.
Ezért is türnünk kell, reménykedünk, hátha jóra fordul minden.
Üdvözlettel: Kata