A csatorna belében dacosan hallgatunk,
Mintha egy fiktív ítéletet várnánk,
Mintha egyensúlyoznánk egy szörny hátán,
S az apokalipszis felé balgán ballagunk.
Amit kifelé mutatunk, nem több, mint látszat,
Lelkünkben egy tűzhányó mindent felemészt,
Rapszodikus lánggal növeszti a fekélyt,
A szégyenérzet épít harmatos légvárat.
Csak homályosan dereng, mit követtünk el,
Meggátol egy átok, hogy fölvállaljuk magunk,
S e terhet örökli majd gyanútlan magzatunk,
Elkíséri útján e megalázó jel.
Döngöljenek földbe egy hanyag ütéssel,
Vagy ültessenek orchideát rajtunk,
Csak ne kérdezzék soha, hová tartunk,
Megsemmisítenek a nyilvános névvel!
Nem tárhatják fel megbánt, gyötrelmes múltunk,
Elfogadjuk a feltétlen rabszolgaságot,
Csak régi fájdalmainkról ne adjunk számot,
Engedjék, hogy a szégyen leplébe bújjunk!
3 hozzászólás
Kedves Tamás!
Micsoda vers!
Nekem a harmadik versszaktól kezdve lesz érdekes igazán. Többször elolvastam már ezt a versedet, és nagyon vegyes érzéseim vannak, nem vagyok biztos benne, hogy értem, mivel úgy gondolom, hogy nem csak arról szól ez a vers, amit konkrétan látunk.
Abból, hogy "homályosan dereng, mit követtünk el" ebből következtettem először a mögöttes tartalomra, hiszen, ha valakiben szégyenérzet van, az biztosan tudja, hogy mit, mikor és miért követett el.
"Meggátol egy átok, hogy fölvállaljuk magunk" na, hát itt aztán tényleg sok dolog jut eszembe, még a reinkarnáció is, mégis valahol "gyanús" nekem az egész, az ősbűnre is gondoltam, a következő mondat engem megerősít.
Az utolsó versszak is különleges, vannak róla gondolataim, de lehet, hogy csak hallucinálok. 😀
Üdv.:
Daniella
Most megint elolvastam, megint más. Az előző hozzászólást el is lehet feljteni.
"Csak homályosan dereng, mit követtünk el,
Meggátol egy átok, hogy fölvállaljuk magunk"
Most az jutott eszembe, hogy mintha ki akarnánk törölni az emlékezetünkből a bűnt, amit elkövettünk, de nem lehet… ezért csak dereng. El akarjuk takarni, kifelé mást mutatni, de ezel a tettel felemésztjük magunk. Van különbség a szégyen és a szégyenérzet szavak között. Az érzet pont ez. Mert aki szégyelli magát, az kifelé is fel tudja ezt vállalni.
Elképesztő, mennyit görcsölök ezen a versen. 😀 De úgyis megfejtem. :))
Szia Daniella!
Tulajdonképpen nagyon közel jársz az igazsághoz.
Az embernek nemcsak bűnei vannak, hanem számos kellemetlenséget őriz a múltjából: a fájdalmat, az egykori tévedéseit, a gyengeséget, a hajlamot stb.
Látszólag sokkal könnyebb ezeket elfojtani (a világ nem a megértésről és a krisztusi megbocsátásról híres), és a szégyen leplébe bújni, ez egy remek alibi, hogy ne kelljen felvállalnia magát.
Holott valójában nincsenek titkaink (az arcunkról, a megnyilvánulásainkból sok mindenre lehet következtetni, később pedig ráébredni az igazságra), mégis könnyebb abban a téveszmében élni, hogy csak mi tudunk róluk.
Pedig a szégyenérzet és a bizonytalanság ténye lassan tönkreteszi az embert.
Egy abszurd világban egy ember nincs mindig tisztában a bűneivel ( lásd Kafka: A per), de később már elfogadja azokat akkor is, ha nem követte el.
De nem akarok mindent elárulni, élvezettel olvasom a fejtegetéseidet.
Köszönöm a figyelmet.
Üdv.:Tamás