Székelység a hazám

Gondolatba ,teszem le zászlóm,
az itthoni szélnek.
Eképp lehet legyőzni,nemzetem
gyötrő,silány képét.
A láthatáron derengve mereng
a vizeknek gyönyörű tökör képe.
Itt röpköd,a hegyek fölött
őseink,egykori dicső lelke.

Süss ide nap,tükör képedben
meglátod a magad fényességét,
szólj nekik,kik csinálták,
s próbálnak hozni sötétséget.
Süvits te szél,tisztitsd le a mocskot
mit századok pora befogott.
Hamis boldogságot hozva,keletnek dráma,
nyugatnak hála.

Hargitán nyiló kedves virágok
kik nyiltok,ezt ti nem tudhatjátok.
Harsogjátok,simán zengjétek,
magasan álló égi csillagok.
Erdei forrásra járó szarvasok,
friss levegőt szivó turullok.
Hiv a haza szeretet,mély lázként
üt bennünk sebet.

Székelyek forrása pezsegve buzog
morajlása szikrázó rejtélyes dolog.
Keseregve tartja,a szőkitett sebek kinját
vállunkon tartjuk a sötétség sulyát.
Bátor e nép, hiába -kiirthatatlan
furfangos kéz védi,irgalmatlan.
Reménységből főzött göröngyös utunk,
tudaton kivüli harc,hogy fennmaradhassunk.

Tudatunkban rejlik a régi elmult dolgok,
talpunk alatt a rögök,még csak ,hogy nem szóltok.
Alattomba egy-egy régi nóta azt sugallja,
hogy gyökereink meddig,hova nyúlnak vissza.
Lelkünkben még maradt,egy-egy boldog óra,
többit a minden napok gondja elfoglalja.
A csillag ösvény mindig fényes marad,
székelység örökönn él,és halad.

Sosem térünk haza?
Nem hagyuk mi abba!
Sötéten hajlik az erdőink lombja,
alkonyodik,de itt az újulás hajnala.
Népek sivatagában,kissé fakultan,
szükségünk van az összefogásban.
Ébreszd fel létünk,szunyáló álmából,
méltóképp kivehessük részünk Európából.