Szél

Újra előttem az éj
s gondolatok ezreit szórom szét.
Mélyen megbúvó, szelíd s kemény szavak
marják elmém, kitörni akarnak.
Elkap egy szellő, messziről jövő, végtelen haragú
s én távolba meredő, halk szavú maradok.
Kiáltásomat kívánja, szárnyaimat üti
szétszakít, elsodorna mindent mit magamban őrizni valaha véltem.
Nem engedem…,
kábultan fekszem, de megőrzöm titkaim.
Ha kell szakítson, törjön száz darabra, magammal viszem…
Egy szél…
Mi csak előtör a semmiből, hozzámér, végigsimít bőrömön
ártatlanul besétál, szinte észrevétlenül élvezem
lehűt, elvisz valahová…
Mindig újabb helyre terel, mindig újabb érzéssel tölt el
de belőlem nem vesz el.
Hozzáad…
Egy szél!
Minden ott van benne, mit keresel
minden ott van és eljön….
csak úgy, váratlanul, érthetetlenül…
hisz oly ártalmatlanul indul, mint amikor minden elhalkul
de végigmegy rajtad , bőrödön tapasztalod.
Hűs szellőként érkezik,
nem várod, nem észleled
aztán valamit megmozdít benned,
tested megérzi
elméd elindul
belsőd megtelik.
Szélként távozik hirtelen és durván
kedvesen, csodásan, keményen… de mégis
FELKAVAR!