Szél-csend

Mostanában
kezdem komolyan venni magamat – néha,
szörnyűség ez,
mert elbohóckodtam eddig az életem.

Tik-tak, tik-tak jár az óra,
Szent Mihály sosem ül fel a lóra.
Tram-tram, tram-tram fuvoláznak,
széna színe van a sárgaháznak.

Mostanában,
ha vizet viszek a kutyámnak,
belelefetyelnék hirtelen.

Néma hegyoldal – az ófalu ködben, a szél se nevet
Néma hegyoldal – a nap süti rajta a sírhelyemet

Mostanában
beteg viharok szállnak erre,
körben zeng, villámlik,
ám a sötét felhőkön eső nem terem.
Mostanában örülök ennek,
mert az idén háromszor kaptunk már jeget.

Fekete kendőn a lámpafény táncol,
óvatlan függöny-árny ring a koponyán.
Porladjon a csont is!
Ne gyászoljon senki,
engem az Isten fog ölelni odaát.

Mostanában
gyengéden gondolok a túlvilágra,
ott biztosan minden csak szép és jó lehet,
annyira szörnyű itt –
egyszerre lépném át
mindhárom viharvert énemet.

Messze a böglyök sírnak a réten,
gyűjtik a szénát, roskad a boglya,
jéghideg éjről álmodom éppen,
ócska a lánc itt, senki se fogja.