Fehér porát a februári szél
szemembe szórja még sietve,
hiába múlt ilyen korán a tél,
maradna, hogyha még lehetne.
De már amott közelg a március,
melengető, szelíd szelével,
övé a tér, az égi pulpitus,
s szaval megannyi kellemével.
Teríti langyulón a kertemet
ezernyi csábos illatával,
varázsa táncolón telet temet,
amint csapongva légbe szárnyal.
Uszálya boldog álmokat sodor
a csillagok mesés porából,
kicsit talán kacéran udvarol,
de bája szebb a februártól.
6 hozzászólás
Kedves Imre,
csemege ez a versed is.
Olyan könnyedén hozod a jambusokat, hogy “elirigyeltem” ezt a versedet (is).
Nagyon tetszik a ritmus felépítése. Az ötös és ötödfeles jambusokkal és a zárás két alkaioszi sorával hullámzik, szinte elringatja az embert.
Amit még kiemelek, hogy a veretes szabályok között is könnyedén hozod a tartalmat. Átélhető, nem csorbul a megértés.
Így kell kötött formát írni. Nagy tisztelőd vagyok (és szégyellem magam, hogy az utóbbi időben inkább szabadverseket írtam).
Mindig nagy örömmel olvaslak. Köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin,
soraid örömmel olvastam, te mindkettőben nagyszerű verseket írsz.
Barátsággal, Imre
Jó kis tavaszváró! santiago
Köszönöm, kedves santiago.
Kedves Imre!
“Uszálya boldog álmokat sodor
a csillagok mesés porából,”
Csodaszép hasonlat!
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Kedves sailor,
köszönöm a folyamatos figyelmed.
Barátsággal, Imre