Lelked virgonc ma,
ez jó alkalom,
szelíd vallomás
rebeg ajkamon…
Térdre rogyok én,
lábaid elé,
titkom terelem
vágyaim felé…
Kínoz egy kérdés
"szeretsz engemet?"
– ez az mit neked
félve felteszek…
Te vagy éjjelem,
fényes nappalom,
reád vágyom én
édes angyalom!
Lelkem temploma,
havas bérceken,
fellegek között
hozzád lépkedem.
Oltárom te vagy,
hozzád száll imám,
nélküled a lét
pusztaság, hiány…
Titkom már tudod,
hogy szívem szeret…,
ugye viszonzod
hű szerelmemet!
Most e vallomás
a létem tétele
légy te lelkemnek
örök életete!
6 hozzászólás
Szia Albert!
Nagyon szépet írtál,mint mindíg.Az érzések nagyon felfakadtak benned.Az utolsó versszak utolsó szavát nem értem,de ez az én bajom talán.
Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Vali!
Igazad van, elütés.
"örök élete…"
így a helyes! Köszönöm véleményedet és észrevételedet!
Szeretettel: Alberth
Nagyon szép ritmusos, dallamos kedves vallomás.
Bizonyára örül neki majd a címzett.
Köszönöm, kedves Ildikó!
Amelyik vallomás szívből jön, annak nehéz ellenállni! 🙂
Üdv.: Alberth
Kedves Albert!
Megint egy gyönyörű szerelmi vallomás. Biztosan megérdemi, akihez szól, mivel csak ahhoz lehet ilyen szép szavakkal szólni. Örülök, hogy olvashattam.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
A szerelmes versek legszebbjei közé tartoznak a vallomás-típusú versek. Olykor ihlet száll meg, s okkal, mint jelen esetben is…
Üdv.: Alberth