Néma házak mord utcáin fakó fények keringenek,
ablak-szemük nem nyílik ki, hogy vessen egy tekintetet
a didergő éjszakának csillagtalan égboltjára.
Körülfonja mindegyiket ködbe fagyott, jeges pára;
s még a szél is ijedezve torpan meg egy pillanatra…
Nem száll tovább: letelepszik, várni kezd a pirkadatra;
de az óra éjfélt ütött, s mutatói nem mozdulnak.
Minden más is olyan dermedt – nem adja helyét az újnak.
Egy magányos, törött lámpa csorgatja az útra fényét,
a Sötétséggel vívott harcban kiszenvedett, sárga vérét;
oly erőtlen… A szél mégis nála talál védelemre,
sugaránál keres választ az arctalan félelemre.
Mi történt itt? – súgja halkan, ám az a lámpa nem felel.
Az elhullajtott fénycseppekkel ő is némán sorvad el;
s elborzadva sikít a szél, utat enged bánatának,
mert örökre foglyul esett a Szellemek városának.
1 hozzászólás
Ez tetszik. Gratula hozzá.