Nagy vihar illatát érzem, ha nézlek,
s barlangok sóhaját hozza a szél,
törtarany bőrödön napszínű fények,
játszanak, ez a nyár rólad mesél.
Rólad mesélnek a fák lent a parton,
Rád emlékeztet minden virág,
bársonyos illaton szállok, ha hallom,
mély-bíbor hangon szíved sóhaját.
Szemedbe merülve érzem a lelked,
vágy ritmusára lüktet felém,
mint dobok az éjben, s hold dalol benned,
végtelen pillanat, végtelen éj…
Magamba szállok és elmerülsz bennem,
színes világodat borítva rám,
elveszünk egymásban, illat és kellem
marad, s a lelkünk csak repül tovább…
16 hozzászólás
Szia!
Szép tartalom, szép képek, szép dallam!
Ez egy szép vers! 🙂
Köszönöm, hogy olvashattam!
Ági
Örülök hogy olvashattam.Grt.Z
Gyönyörű András..
Köszönöm, kedves Inesita!:)
én köszönöm, hogy olvastad:)
Megtisztelsz, kedves Zarzwieczky, köszönöm
köszönöm, kedves Adrienn
A Tőled már megszokott szépséges költői képekkel…
Gyönyörű!
Örülök, hogy Nálad jártam.
Megtisztelsz, kedves Zsike!:)
köszönöm
Nagyon szép vers, érezni ahogy a lélek repül tovább.
Szeretettel:hova
így van, kedves Hova:)
köszönöm
Kedves András!
Ismét nagyon szép verset írtál!
Legjobban ez a sorod tetszett:
"Szemedbe merülve érzem a lelked,"
köszönöm, kedves Dóra:)
Csodálatos, dallamos a versed. Ha versmondó volnék, szívesen vállalnám az előadását. Nagyon szép a versed, és minden tekintetben kiváló.
köszönöm, kedves Kata
Gyönyörű, gyönyörű, kedves András!
Fantasztikusan szépek a keresztrímeid!
Őszinte elismerésem!
Üdv: sólyomlány
örülök, hogy tetszett, Sólyomlány