Kattan a gép, a pillanat bezár
azt hiszed, örökre tarthatod
a félúton megállított mosolyt
az éppen elkapott mozdulatot
a villanásra váltott csókokat
de ne hidd, hogy a tied marad
Kattan a gép, a pillanat összezár
egymás mellett állni mindörökre
szemfájdulásig mozdulatlanul
bámulni a híg fénykörökbe
s azt hiszed, elteheted végleg
a mindenséget s a messzeséget
Kattan a gép, a pillanat elvakít
s tennéd zsebre így a másikat
A kattintás mindig hinni tanít
hogy megőrizhető a perc-adat
de tévedsz te, és tévedés, a másik
nem lesz tied, csak egy szemvillanásig
3 hozzászólás
Szia!
Nagyon tetszett ez a vers, sok minden benne van, és nem lett túlbonyolítva, még számomra is teljesen érthető. Köszönöm, hogy olvashattam, jó alkotást továbbra is.
Üdv, Balázs
Kedves Miléna!
Valahogy erről a versről az jutott eszembe, amikor az ember régi fotókat bámul. Mindegy, hogy a sajátját vagy másét. Egy elkapott pillanat megörökítésre kerül. Lehet, hogy hülyén nézünk ki rajta, lehet, hogy kicsattanunk a boldogságtól, vagy a szomorúságtól. Egy pillanatnyi érzést takar, ami abban a pillanatban volt és elmúlt. Nekem ezek a gondolatok jöttek elő, mikor olvastam. Üdvözlettel: Szilvi
Köszönöm 🙂