Szeptember fénylő napja
ragyog még
áttünik megyfám ágai közt
levele zöld még mint
ruhád
ami sejelmes melleid takarja
szép arcodon
mosolyod bája
rajongóddá tesz
és
valómat elvarázsolja a vágy
szőke hajad illatát szinte érzem
és heves vágyakozásom támad teérted
felállok
érzel-e belőle valamit
érzed-e hogy
innen messziről
a te megváltó
ölelésedre
várok
te szőkeséged
akiért még most is lángolok
akit száz karommal ölelnék
s vinnék magammal
egy álomi világba
öled
gyönyörű bozontos vagy sima
forró csókjaira várva
hisz’ ki tudja meddig tart még
ez a csodálatos élet
boldog lennék
ha szerethetnélek
jőjj hát
s amíg lehet szeress
érints meg,ölelj meg
ne tétovázz
az égen messze már egy
varjú kárál
s a közelítő télre vár
1 hozzászólás
István!
Ha egy versnek az a címe, Szeptember, én általában elolvasom. Ezt a verset most különösen jólesett és megérte elolvasni.
Üdv: Laca