Még szeptembert írunk, de vége közel,
a rekkenő nyár már csak emlék marad,
az elmúlás súlyát nem bírják szavak,
hisz hűvös a hajnal és köddel jön el…
Az éjszaka nyúlik, mint rétes ha nyers,
a szemedben könnyek, a szíved nehéz,
vénasszonyok nyara, még amit remélsz,
az ablakod párás, pulóvert viselsz…
Még tarka a rét itt a völgyön-hegyen,
mert szívemben lángol egy új szerelem,
lám elhozta a sors, bár hajszálon múlt…
Így lett a szeptember vége nyár újra,
nincs okunk bánatra, nincs okunk búra,
remény kék-virága ölünkbe hullott…
2 hozzászólás
Szia alberth! 🙂
Imádom termékenységed, ezt már említettem nemrég (is). 🙂
Iszom szavaid, gyakorlatilag költészeted által vittem valamire. :)))
Ha ez szonett, akkor két helyen a 11-es szótagszám helyett fiús zavarodban 12-est produkáltál, no meg a jambusok…
Viszont a napokban a kollégám talált tőled egy verset, ami itt még nincs. Feltennéd? Ezerrel imádtuk. 🙂
Mit tudsz a "Modern kislány"-ról? :DDD
Na, elő vele, de rögvest! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Na ezt a két helyet már ki is javítottam máshol. Itt is ki fogom, mert van rá variáció. Egyébként elkényelmesedtem, mert a Poet.hu versszerkesztőjébe számoltatom át a szótagokat, mégis elnéztem inkább, mintha magam számolgatnám. Ez a modern kislány vers, nem egy olyan…? Na felteszem inkább, hogy erre gondoltatok e, vagy sem?
Szia és jó éjt, szép álmokat!
alberth