Szerelem koldusa

Mint rongyos, borostás, kolduló ember,
flaszterre rogyok, megfáradt testtel.
Koszos a kezem, remeg a testem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Elittam eszem, már alig eszem,
a járókelőt észre sem veszem.
E létből semmi nem old fel engem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Engemet régen utál a világ,
egyedül vagyok, ki téged imád.
Homályos szemem, reád vetettem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Térdemen csúszva, könyörgök porban,
jöhetnének bár királynők sorban.
Utánad vágyik lelkem, a testem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Vánszorgok egyre, helyet keresve,
hol magányban sírnék, mindennap este.
Remény a párnám, hol fejem letettem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Szerelmem, ments meg ettől a sorstól,
ments meg a bortól, sártól, a portól!
Segíts fel kérlek, még önfeledten,
szerelmedért én koldussá lettem.

Adj reményt nekem, bűzlő alaknak,
Vigyél el oda, hol emberek laknak.
Tisztítsd a lelkem, mosdasd meg testem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Én vagyok csak ki tégedet imád,
rebegek hozzád minden nap imát.
Te vagy nekem az örök szerelmem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Könnyes szemekkel, rád nézek elébb,
így, remegő kezem nyújtom én feléd,
Fogadj el végre, édes kis szentem,
szerelmedért én koldussá lettem.

Fogd meg a kezem, én visszatérek,
ujjaim végén pezsdül az élet.
Felállván újra a porból menten,
szerelmedért, lásd koldussá lettem.