hajló törzsű fák közt suhan az idő,
fényfonatból csavart indázó vágyakat
szemfényvesztő módon varázsol elő.
Gondból font kerítés szegte az utamat,
Ő jött, s lebontotta – nyoma sincs ma már,
karjában nem érzem – nincs amit nem lehet,
Vele csak csillagos végtelen szab határt!
2 hozzászólás
Szép szerelem… határ a csillagos ég.
További ilyeneket!
Irénkém!
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat!