Szerelmem alföld

A kiszáradt, szomjas rét, gomolygó porködök,
halk sóhajként libbenő fátylába öltözött.
Amint a nyári szél pajkosan szaladva,
itt-ott belemarkol az izzó homokba.

Hallgatom a csendet, kalászok ringását,
szél borzolta jegenyék zörgő susogását,
miközben léptemet a bágyadt, forró sziken,
a távolban vibráló falu felé veszem.

Idegennek e táj, semmit sem mondana.
Nekem gyermekkorom szerelmes otthona.
A hallgatag tanyák hívón integetnek,
mogorva kutyáik néhol rám ismernek,

hisz háborgó lelkem itt sokszor megpihent.
E végtelen rónán, hol átölel a csend,
mely titkon egyedül, csak nekem dalol,
lángoló pipacsok szirmai alól.

kérges tenyerek szorítják meg kezem.
A becsület fényét még érezhetem,
Amint, a cserzett arcokból tündöklő szemek,
gyémántként csillogó tükrébe nézhetek.

Múltam gyökeréhez, ha néha visszatérek.
Alföld, szép szerelmem, édes emlékek.
Kisteleki utcák, ti őrzitek álmom.
Bíbor ködben úszó, rég volt ifjúságom.

Sándor Gyula Magyarország
2007-február-18